Képek amik közel állnak hozzám

2010. aug. 31. 12:23 - írta Morkunka

Nem engedem el! Nem engedlek el!

2010. aug. 28. 20:30 - írta Morkunka

(Miközben írtam ezt hallgattam)

A gombóc csak egyre nő a torkomban, a fejem hasogat és a gyomromban a bogarak először pillangóra majd most már madarakká nőtték ki magukat, az izgalomtól... Rettegek és már többször is megfordult a fejemben, hogy nem szabadna belemennem ebbe az egészbe. De aztán rájövök, hogy küzdelem nélkül soha nem fogom megkapni azt amire vágyom. És per pillanat nem vágyom semmi másra, csak rá... Tudom, hogy iszonyat nevetségesen hangzik ez az egész hiszen még 17 sem vagyok... De ezt az ember érzi nem?

 

Nem tudom, hogy, hogyan lehetne elmagyarázni ezt az érzést... Olyan mintha tudnám, hogy Ő az... Szükségem van rá ahhoz, hogy lélegezhessek, és, hogy élhessek... Mintha a lelkem tudná, hogy nekem rá van szükségem...  Mi ez? Ez lenne a szerelem? Mert tudom, hogy szeretem de nekem ez valahogy sokkal többet jelent puszta szerelemnél... Ez az érzés visszaadta az életem még akkor is ha szenvedek... Szenvedek mert nem tudom, hogy ha elfelejtett képes leszek - e visszahódítani... Hogy újra belém szeressen...

Szükségem van rá... Szükségem az élethez... Szükségem mint az oxigénre vagy vízre, még ha nyálas, könyvben olvasott szövegnek is hangzik. Nem hittem, hogy ilyen érzés tényleg létezik... Azt hittem költői túlzás és ennyire nem lehet szeretni... De kiderült, hogy a Világ és én vagyok túl kicsi, nem pedig az érzések amit egy másik ember felé táplálhatunk... Szeretni a világ legcsodálatosabb dolga. Szeretni, adni, boldoggá tenni valakit . Lesni minden kívánságát és megtenni érte bármit. Szeretni, hogy szeressenek. Érezni, hogy élhessünk. Csókolni, hogy csókoljanak, ölelni, hogy öleljenek és simogatni, hogy simogassanak... Látni valakit, hogy lássanak. Tudni, hogy mellette biztonságban vagy és megóv, tudni, hogy hozzá bármikor fordulhatsz, ő segít. Önbizalmat ad a támasza... a szerelme a támasz és a karjai ölelése.

Ez a szerelem? Mert akkor én örökre szerelmes akarok lenni ebbe a fiúba. Soha nem akarom elfelejteni ezt az érzést amit a puszta gondolatától érzek. Még akkor sem ha egyáltalán nem biztos, hogy egyszer is a karjaiban lehetek, vagy érezhetem az ajkait az enyémen. Semmi sem biztos de én akkor is szeretni akarom! És szeretem is! És semmi áron sem fogom elengedni! Nem... ha fáj és belepusztulok, akkor sem...

Vampire Diaries zene (L)

2010. aug. 23. 22:08 - írta Morkunka

Sziasztok! :)

Már nagyon régóta szeretem ezt a sorozatot és a neten angolul már megnéztem vagy ötször az első évadot :D Szóval most nagyon boldog vagyok, hogy van magyarul és, hogy jön a második évad is :D

A zenéjét viszont nemrég kezdtem felkutatni. Többet is nagyon szerettem de az Only one után ez a kedvencem ! :D Nektek is bejön???

 

 

 

Pár rajzom, remélem tetszik! :)

2010. júl. 31. 18:09 - írta Morkunka

 

Hát remélem tetszik! Hamarosan lesz egy AFC -s rajzom is de még be kell fejeznem Tomit és Fekát... Ha akarjátok látni akkor majd lefényképezem... Bár most szar a gépem... Áh majd megoldom XD

Remélem tetszenek az eddigiek :)

Valahol máshol...

2010. júl. 9. 14:40 - írta Morkunka

Nem tudom miért, de egyre többet gondolkodok azon, hogy nekem nem ott van a helyem ahol vagyok... Hogy valahol máshol kéne lennem mert itt egyedül vagyok...

Vannak barátaim és szeretem is őket... ahogy a családomat is... De nem érzem magam egésznek... Nem érzem azt, hogy érvényesülni tudnék... Úgy érzem valakire szükségem van... Valakire aki mellett teljes, egész lehetek.

Úgy érzem, hogy egy másik helyen vár rám valaki aki boldoggá tehet... Hogy ezen a helyen egymásra találhatunk és rájövünk, hogy egymásra vártunk egészen eddig...

És akárhányszor erre gondolok, újra és újra Budapest villan az agyamba az én egyetlen manómmal... Még ha nem is tud a létezésemről... Pedig szívesen felvenném vele a kapcsolatot... Minden vágyam... de nem tudom hogyan, hiszen tuti rengetegen írnak neki és azt hinni, hogy csak üres szavak... Hogy egy csomó más lány is ugyanezeket mondja neki... Hogy semmi extra nincs abban amit mondok...

Mindig elképzelem, hogy a róla és a csapatról szóló blogom ( vagy ez ) valahogy eljut hozzá, elolvassa és meg akar ismerni... Pont mint a mesében... Szép álom nem??? Csak kár, hogy álom és nem a valóság...

De legalább megvannak a céljaim az életben amiért küzdhetek...

1. Híressé válni egy könyvvel... Mo. legfiatalabb írónője... :) ( ne hogy hangzik? )

2. Megtalálni őt és azt a helyet ahol a lelkem másik fele kóborol...

3. Megismerkedni vele és meseszerű életet élni...

 

 

Love ( Edward Cullen)

2010. jún. 17. 17:33 - írta Morkunka

Nem tudom, hogy jutott eszembe de valahogy úgy éreztem, hogy Edward szemszögéből kéne írnom pár sort. Remélem tetszeni fog és nem tartjátok komplett hülyeségnek...

Legyen folytatás????

Ha tetszett írd meg és írom tovább!!!!

*************************************************************************

Hihetetlen, hogyan képes ez a csöppnyi kis teremtmény ilyen hatalmas helyet elfoglalni. De egyszerűen lenyűgöző volt ahogy a barna haja szanaszét elterült angyal arca körül. A kezei a feje mellett a lábai pedig igazán lehetetlen pózban. Olyan érzésem támadt, hogy meg kéne igazítani nehogy kitörjenek azok a puha csontok amiket egy mozdulattal halálra tudnék zúzni...Pont mint az a hatalmas fát a mai délután.

Megcsóváltam a fejem és igyekeztem az elmúlt nap szépségére gondolni nem pedig arra, hogy mennyire nehezemre esett legyőznöm a kísértő vágyat amit Bella vére gerjesztett bennem.
Próbáltam arra a csodálatos pillanatra gondolni mikor puha, meleg kezei óvatosan kóboroltak a kézfejemen, vagy mikor mélyen a szemembe nézett és semmi félelmet nem láttam benne...Csak azt a fura csodálatot amit egyszerűen nem voltam képes megérteni.

Hogy lehet ennyire már egy ember elméje? Hogy lehet képes elfedni előlem minden gondolatát és meglepni a tetteivel...Annyi ember gondolatát hallottam már az életemben, és azt hitem most mát pontosan tudom ki mit fog tenni, hogyan fog reagálni...De Bella mindig meglepett valami újdonsággal...valahogy soha nem az sült ki a dologból amit én elképzeltem...

- Edward...- suttogta alig hallhatóan, lágy hangon. Éreztem, hogy megremegek és legszívesebben azonnal a karjaimba kaptam volna, hogy igen itt vagyok! De nem ébreszthettem fel...Olyan békésen aludt, ami kivételes eset volt. Biztos nagyon kifárasztotta a mai nap. Amit meg tudok érteni, hiszen rengeteget sétáltunk és azt hiszem érzelmileg is rengeteg dolog változott benne...Bár nem tudom...Már az is csoda, hogy nem menekült el előlem. vagy, hogy egyáltalán nem mondta le a találkánkat.

- Edward...- mondta ismét. Megremegtem és egy pillanatra azt hittem, hogy halott szívem életre kelt. Azt hittem újra dobog, de csak az ő szíve kezdett hevesebben verni. Álmodott...

Ó, bárcsak láthatnám azt az álmot! csak egy apró foszlányt abból a csodálatos elméből...csak egy apró gondolatot ami Belláé...

- Edward!...Szeretlek...- mondta én meg megdermedve álltam és egy pillanatra azt hittem álmodom, ami persze butaság volt.

Bella azt mondta szeret...Ez tényleg csak egy álom lehet. Egy ilyen csoda mint ő nem szerethet egy olyan szörnyet aki meg akarta ölni...

Újra megcsóváltam a fejem és igyekeztem egyenletes szívdobbanásaira koncentrálni. Sikerült és meg is nyugodtam. Éreztem ahogy a boldogság végigszáguld a testemen és megremegek tőle. Éreztem, hogy a józan eszemet minden vágy legyőzi és lépkedni kezdek Bella ágya felé. Pedig megeskettem magam, hogy nem megyek olyan közel, hogy veszélybe sodorhatnám...De megtettem. Leültem az ágya szélére és megérintettem a takaró alatt heverő lábát.

Túl hideg lehetett mert összegömbölyödött. Azonnal elhúztam a kezem és visszafojtottam a lélegzetem, mert Bella mozdulata felkavarta az illatokat. Lehunytam a szemem és erősen koncentráltam, hogy el tudjam nyomni magamban a bestiát aki folyton a felszínre akart törni, hogy kiszívjon minden csepp vért abból a parányi, tökéletes testből.

A vére...Milyen íncsiklandozó lehet ha már az illata is ilyen tökéletes...A vér ahogy száguld és ahogy lüktet a véna a hajszálvékony fehér bőre alatt...

NEM!-kiáltottam magamban és egy mozdulattal a szoba másik végében álltam. Minden izmom megfeszült és igyekeztem felidézni a mai nap emlékeit. Ahogy Bellát a karjaimban tartottam, ahogy az apró szívecskéje ficánkolt akárhányszor hozzáértem, a csaknem meleg arcom amit az ő testhőmérséklete okozott...És a csók...Amikor azok a csodálatos ajkak az enyémen pihentek. A vágy ami abban a pillanatban végigsöpört a testem minden porcikáján. Mintha egy másik világba kerültem volna...Mintha újra ember lettem volna, nem pedig vámpír...

-Edward!- ismételte meg újra Bella és maga mellett kezdett matatni mintha felkelt volna. Rájöttem, hogy engem keres álmában. Nem akartam, hogy felriadjon de azt sem akartam, hogy veszélyben legyen mert túl közel vagyok hozzá.

Egy kis ideig vaciláltam majd az ő emberi tempójánál is lassabban kezdtem újra az ágya felé lépkedni. Lassan kiengedtem az eddig bent tartott levegőt majd újat szívtam be.Nyögnöm kellett volna annyira égette a torkomat. A józan eszem rég visszafordult volna, vagy hazaszaladt volna, de a vágy most is erősebb volt.

Megmakacsoltam magam és még egyet léptem felé. Újra kifújtam a levegőt, majd beszívtam. Ez még inkább égetett így nem mentem tovább. Még párszor beszívtam majd kifújtam a levegőt és mikor ezt a távolságot megszokta a bestia még egy lépést közelítettem...

Ezt egészen addig folytattam amíg el nem értem az ágyáig. Leültem a szélére ami keservesen tiltakozni próbált a súlyom miatt. Óvatosan megsimogattam az arcát, hogy érzékelje itt vagyok.

A kezem megdermedt mikor felém fordult és a kezével végigsimította az enyémet. Olyan puha és kellemes volt, hogy le kellett hunynom a szemem. Vajon van fogalma arról, hogy mit művel álmában?

- Mindjárt jövök Bellám!- súgtam a fülébe. Éreztem, hogy a leheletemtől felállnak a pihék a nyakán és libabőrös lett. Elkomorodtam és gyorsan távolabb hajoltam. Nem akartam, hogy megfázzon...Nem akartam semmi rosszat tenni vele, és mégis mindig sikerült. Közveszélyes vagyok rá nézve. Egyszerűen vétek amit teszek.

De hogy lennék képes elhagyni egy ilyen csodát? Az lenne az igazi vétek...Ha nem vigyáznék rá. Persze lehet, hogy saját magamtól kéne megvédenem.

Felálltam mielőtt végleg itt ragadtam volna. Haza kellett ugranom valamiért, de valahogy nehezemre esett elindulni. Nehéz volt itt hagyni ezt az alvó gyönyörűséget...

De mégiscsak felálltam és egy pillanat alatt az ablak mellet termettem. Kinyitottam, még egy pillantást vetettem az alvó Bellára majd egy laza mozdulattal kiugrottam az ablakon és futásnak eredtem. Kísérteties csendben suhantam át az alvó erdőn egyenesen a Cullen-házig. Hamar hazaértem és természetesen minden villany égett. Hallottam ahogy Rosalie és Emett éppen egymásnak esnek, ahogy Alice éppen boldogan ficánkol mert látomása volt...

-Ó...- mondtam és halvány mosoly futott át az arcomon. Alice egyenesen kiabált a képzeletében, hogy megnézzem a látomását.

Bella éppen a szobámban volt és elgondolkodva szemlélte a szobámat...én pedig őt..

Aztán hallottam, ahogy Carlisle gyengéd csókot lehel Esme arcára és, hogy súg neki valamit, olyan halkan, hogy egy házban lévő vámpír se hallja. Esme felkuncogott majd ő is mondott valamit a férjének.

- Edward mindjárt itt lesz!- csiripelte Alice  és ezzel mindenkit kizökkentett a nyugalomból. Leszámítva Emettéket. Ők nyugodtan hancúroztak tovább.
Beléptem a házba mire négy kíváncsi szempár szegeződött rám.

Mindegyik szem és elme másra gondolt. Esme reménykedett benne, hogy Bellát Boldoggá tettem és, hogy jól telt-e a napunk, Carlisle aggódott, hogy nem csináltam-e butaságot. Bár azért nagy mértékben bízott bennem...Alicenek kétsége sem volt arról, hogy mi történt...Ő mindent tudott és megunhatatlanul mosolygott. Jasper pedig irigykedett, hiszen Alice mindent elmondott neki. Irigy volt, hogy meg bírtam állni...Persze nagyon boldog volt!

- Milyen napod volt?- kérdezte végül Esme.

- Remek!- mondtam boldogan.- A legjobb!- tettem hozzá.

- Ennek igazán örülök!- mondta Carlisle.- Bella?

- Alszik...- mondtam halkan. Újra elgyengültem ahogy arra gondoltam azt mondta szeret.- Csak átöltözni jöttem haza. Megígértem neki, hogy ott leszek reggel.

- Remek! Akkor hozd el hozzánk!- ajánlotta csiripelve Alice. Mindenki döbbenten meredt rá aztán rám. Egyedül Esme tekintete volt nyugodt.

- Bemutathatnád a te Bellád...- mosolygott.- Kíváncsi lennék rá én is..Ki az aki elrabolta a fiam szívét.

- Carlisle?- néztem rá.

- Én is örülnék neki!- monda és csakugyan erre gondolt.

- Rendben! Amint felébred áthozom...- mondtam de bennem voltak kétségek...Nem úgy mint bennük. Akármennyire is bíztam bennük, kit tudja Bella illata mit váltana ki belőlük. Lehet, hogy egy mészárszékbe hoznám őt.

Gyors kivertem a kósza gondolatot a fejemből, elköszöntem tőlük és felsiettem a szobámba. Átöltöztem és nem vacakoltam azzal, hogy az ajtón távozzak. Kiugrottam az ablakon és máris úton voltam Bella szobája felé.

********************************************************************************

http://uralkodovampirok.blogspot.com/

http://xxxsweetcandyxxx.blogspot.com/