Why?

Nem tudom miért de úgy éreztem írnom kell egy levelet Neki... Meg is írtam... Basszus kerek, három és negyed (XD) oldal lett... Leírtam benne mindent ami "velünk" történt és, hogy mit éreztem akkor... Normális vagyok??? Hát szerintem egyáltalán nem... Mondjuk millió % hogy nem fogja látni... tuti, hogy nem adom oda. Még ha szeretném is, hogy lássa, iszonyat hülyén jönne ki ha a kezébe nyomnám; Tessék olvasd el! Ne kérdezz semmit, mindent érteni fogsz, mert rajta van!"

Na hát igen... kicsit sem nézne birkának... De az is én vagyok... De csak azért vagyok olyan mert szeretem őt. De akkor sem vagyok hülye. Nem fogok szerelmesleveleket osztogatni, feleslegesen, hogy utána az egész évfolyam rajtam röhögjön...

De tulajdonképpen akkor miért is írtam meg? Fogalmam sincs... vagyis van. Egy idióta, eszement, őrült vagyok XD

De egyszerűen és röviden csak; Szerelmes...

Nem engedem el! Nem engedlek el!

(Miközben írtam ezt hallgattam)

A gombóc csak egyre nő a torkomban, a fejem hasogat és a gyomromban a bogarak először pillangóra majd most már madarakká nőtték ki magukat, az izgalomtól... Rettegek és már többször is megfordult a fejemben, hogy nem szabadna belemennem ebbe az egészbe. De aztán rájövök, hogy küzdelem nélkül soha nem fogom megkapni azt amire vágyom. És per pillanat nem vágyom semmi másra, csak rá... Tudom, hogy iszonyat nevetségesen hangzik ez az egész hiszen még 17 sem vagyok... De ezt az ember érzi nem?

Nem tudom, hogy, hogyan lehetne elmagyarázni ezt az érzést... Olyan mintha tudnám, hogy Ő az... Szükségem van rá ahhoz, hogy lélegezhessek, és, hogy élhessek... Mintha a lelkem tudná, hogy nekem rá van szükségem...  Mi ez? Ez lenne a szerelem? Mert tudom, hogy szeretem de nekem ez valahogy sokkal többet jelent puszta szerelemnél... Ez az érzés visszaadta az életem még akkor is ha szenvedek... Szenvedek mert nem tudom, hogy ha elfelejtett képes leszek - e visszahódítani... Hogy újra belém szeressen...

Szükségem van rá... Szükségem az élethez... Szükségem mint az oxigénre vagy vízre, még ha nyálas, könyvben olvasott szövegnek is hangzik. Nem hittem, hogy ilyen érzés tényleg létezik... Azt hittem költői túlzás és ennyire nem lehet szeretni... De kiderült, hogy a Világ és én vagyok túl kicsi, nem pedig az érzések amit egy másik ember felé táplálhatunk... Szeretni a világ legcsodálatosabb dolga. Szeretni, adni, boldoggá tenni valakit . Lesni minden kívánságát és megtenni érte bármit. Szeretni, hogy szeressenek. Érezni, hogy élhessünk. Csókolni, hogy csókoljanak, ölelni, hogy öleljenek és simogatni, hogy simogassanak... Látni valakit, hogy lássanak. Tudni, hogy mellette biztonságban vagy és megóv, tudni, hogy hozzá bármikor fordulhatsz, ő segít. Önbizalmat ad a támasza... a szerelme a támasz és a karjai ölelése.

Ez a szerelem? Mert akkor én örökre szerelmes akarok lenni ebbe a fiúba. Soha nem akarom elfelejteni ezt az érzést amit a puszta gondolatától érzek. Még akkor sem ha egyáltalán nem biztos, hogy egyszer is a karjaiban lehetek, vagy érezhetem az ajkait az enyémen. Semmi sem biztos de én akkor is szeretni akarom! És szeretem is! És semmi áron sem fogom elengedni! Nem... ha fáj és belepusztulok, akkor sem...

Legyen már vége...

Nem tudom, hogy mi van velem. Végre mindjárt itt van az év eleje és képes lennék minden eddigi reményt feladni. Ahogy közeledik az első nap egyre távolabbinak és reménytelenebbnek tűnik. Félek... Talán még soha életemben nem féltem ennyire. Nem szenvedtem attól, hogy nem tudom mi van... Ahogy Rá gondolok a gyomrom élesen begörcsöl a szívem szétveri a bordáimat és a lélegzetem és a kétszeresére gyorsul... Nem szabadna így éreznem... Nem szabadna hagynom, hogy az érzés eluralkodjon rajtam amíg nem tudom, hogy Ő még mindig úgy érez -e mint tavaly. Lehet, hogy megint el kéne temetnem magamban? Lehet, hogy az egészet el kéne felejtenem és hagynom a francba, mert teljesen felesleges? De hát a remény hal meg utoljára nem? De azzal lószart sem érek ha nem kellek Neki.

Istenem... Legyen már Szeptember 1. Álljak már a szekrényemnél... Álljak már alig öt méterre Tőle, és nézzek már végre, újra azokba a csodálatos szemekbe... Istenem, kérlek, hogy szeressen... Add meg nekem ezt... Kérlek...

Miért???

Azt mondják az idő begyógyítja a sebeket, vagy, hogy idővel minden jobb lesz... Sokszor ebben reménykedtem, de most valahogy csakis arra vágyom, hogy - ha nem is az idő - de az érzelmei ott ragadjanak le ahol év közben voltak.

Mégis miért kellett, hogy elszúrjam? Mégis miért nem vettem észre, hogy mit akar? Miért hittem, hogy nem vagyok neki jó? Miért voltam makacs és miért nem tudtam hinni? Miért ilyen az élet? Miért nem engedi, hogy boldog legyek? Miért fáj az, hogy nincs velem? Miért érzem, hogy már soha nem leszek boldog ha nem lehetek vele? Miért?

Csak egy pillanatot akarok az élettől amit a karjaiban tölthetek... csak egy percet amíg megcsókolhatom... Csak egy órát, hogy elmondjam mit is jelent. Csak egy napot, hogy hallgathassam szíve dobbanásait. Csak egy hetet amíg lélegzetét hallgathatom, Csak egy évet, hogy az illatát magamba szívjam... Csak az örökkévalóságot, hogy viszontszeressen...

Pillanatnyilag...

Ha a szerelem csak fájdalomból áll mi értelme érezni? Ha a szerelem csak összetöri a szíved minek szeretni? Ha a szerelem csak tönkre teszi az életed akkor miért van az élet? Ha szerethetsz de nem  szerethetnek viszont akkor mi értelme, hogy fellángoljon ez az érzés? És mégis mi értelme élni a nélkül, hogy azt a boldogságot átéld valaki mellett? Mégis milyen unalmas lenne az élet ha egyszer az életben nem szeretnél valakit? Ha csak egyszer tapasztalod meg az is mély nyomot hagy az életedben és a személyiségedben... Ha csak egyszer érzed azt, hogy valakiért meghalnál már megérte élni... De amikor szenvedsz miatta és tudod, hogy soha nem kellenél neki akkor úgy érzed nincs értelme élni, hogy nincs tovább. Nincs is miért ezen a világon lenned hiszen csak azért élsz, hogy őt boldoggá tedd... De ez lehetelten ha ő ezt nem akarja, így nincs célod amiért még küzdj a fájdalommal és a bánattal... Nincs miért tovább küzdeni az élet vad hullámaival mert az akit szeretsz nem tud megvédeni és te nem tudod megadni neki azt amire vágyik...

Pár gondolat egy kissé dilis lánytól :)

" Az élet egy üres lapokból álló könyv ami várja, hogy te teleírjad az oldalakat!!!

A szerelem egy olyan kusza érzés amitől összezavarodsz és nagyon sokszor azt akarod, hogy bár soha ne is költözött volna a szívedbe, de legbelül tudod, hogy nélküle bizony üres lenne az élet!

Néha úgy érzem, hogy soha nem fogom megtalálni azt ahova tartozom, máskor pedig egyszerűen nem tudok megmaradni a bőrömben... van, hogy a világot is meg tudnám váltani de van, hogy minden elöl elbújnék mert elegem van az életből... Van, hogy gyűlölni akarok de nem megy mert szeretek, van, hogy el akarok szökni a magam elöl de végül mindig megtalál és van olyan, hogy kellemes csalódok.
Van, hogy legszívesebben sínék és mégis nevetek mert ha a világot szépnek látod akkor azzá is válik... Ha elhiszed, hogy ki fog sütni a nap akkor ki fog sütni! Ha hiszel a boldogságban egyszer megkapod, ha hiszed, hogy megtalál az igaz szerelem akkor meg fog találni mert van akit neked szántak. Csak türelem kell és hit és az egész máris sokkal könnyebb mint első pillantásra hitted... Csak el kell hinni és tenni az álmokért és akkor valóság lehet belőle! :)

Hidd, hogy boldog vagy és szárnyalsz,
Tudd, hogy meglesz amire vágyhatsz.
Szeresd az életet és ő is szeretni fog
Ha neked szánták úgy is megkapod!

Szeress a szíved mélyéből, szeress örökké.
Ha kedved van gurulj egy lejtőn lefelé,
Ha kedved van csak ugrálj és kiabálj
Szard le magasból, hogy más mit csinál.
Te csak légy önmagad senki más.
Ha kell a célhoz ugrálj, kiabálj!
Ne törődj már soha mással,
Az a tied ami a szíved vágya.

Ragadd hát meg a percet és érd el,
Fogd meg az álmod és el ne engedd!
Szeresd, öleld és értékeld ha megkaptad
Ne játszadozz vele ha annyira akartad!
Óvd, és vigyázz az álmaidra,
Egy nap váltsd majd valóra.

Szeress a szíved mélyéből, szeress örökké.
Ha kedved van, hát gurulj a fűben lefelé,
Ha azt akarod csak ugrálj kiabálj
Szard le, hogy mást mit is csinál.
Te csak légy önmagad, senki más,
Ha a célhoz kell akkor ugrálj, kiabálj!
Ne törődj más soha mással
Az a tied ami bent, a szíved vágya! "

Hihetetlen és elszomorító!

A jóhiszemű, jólelkű, kiegyensúlyozott ember azt hinni, hogy ha valakinek megadatik az a csoda, hogy gyermeke szülessen, akkor mindennél boldogabb, szereti és bármi áron megvédené....

De sajnos ez egyáltalán nem minden esetben van így...

Biztos mindenki hallott már arról, hogy Duna - haraszton mi történt... Hogy az apa agyonverte a 11 éves fiát...

Sokkoló és hihetetlen és persze rettenetesen szomorú, hogy egy apa képes ilyet tenni a saját gyerekével. Akit szeretnie, nevelnie kéne... Elmondani neki, hogy az életben mire figyeljen, mitől óvakodjon...

De nem az apától kell óvakodni! Jó esetben... De most nem ez történt... A fiú meghalt a saját apjának keze által... És a szomszédok sejtették, hogy mi történt... De nem szóltak! Kérdem én... Ha a gyereket félelemben tartják és bántják akkor kinek kéne közbelépnie? Nem kell segíteni? Nem kéne megállítani? Segítséget kérni?

Szerintem ilyen esetben mindent meg kellene tennünk annak érdekében, hogy segítsünk az ilyen embereknek, nem pedig félnünk... Könyörgöm! Mindannyian emberek vagyok! Vagy nem??

Néha azt hiszem, hogy mindenki megbolondult, és nem tudja mi az az emberség. Amikor mutatják a sorra besorolt katonákat és elküldik őket Irakba. Nem vesszük észre, hogy mi folyik körülöttünk? Komolyan nem látjuk, hogy saját magunkkal végzünk? Egymást nyírjuk ki miközben elpusztítjuk azt az egy dolgot ami megvédene : a szeretet egymás iránt.

De nem csodálkozom, hogy ilyenek történnek ha már családon belül ilyen történik. Megölni valakinek a saját gyerekét... Ezek után aztán mit várjunk olyan emberektől akinek semmi köze egymáshoz?

De pont ezt kéne megállítani! Ennek kéne véget vetni! Felszólalni azok érdekében akik nem tudnak, megvédeni azokat akinek szüksége művel. Szeretni kéne egymást nem pedig lelőni, vagy épp agyonverni...