Kedvenc Shakespeare Szonettek!

2010. ápr. 27. 18:47 - írta Morkunka

Nem tudom, hogy említettem-e már de imádom Shakespeare-t és gondoltam megosztom veletek a legszebbeket...Másmint, hogy amiket én nagyon szeretek...Van még jó sok amit szeretek de nem akartam százat bemásolni XD

Remélem tetszeni fognak...

LXXI

Hogyha meghalok, ne tovább, ne gyászolj,
Csak míg hallod a zord harang szavát,
Mely széthírleli, hogy e rút világból
Legrútabb férgek közé szöktem át;

Sőt, ha versem olvasod, ne idézd
Írója kezét: szívem úgy szeret,
Hogy édes agyadnak a feledést
Kívánja sajgó emlékem helyett.

Vagy ha (mégis) látod írásomat,
Mikor engem a föld már elkever,
Ne mond ki szegény nevemet se: hadd
Haljon szerelmed halálommal el;

Mert a bölcs világ átlát szíveden,
S bár meghaltam, gúnyolni fog velem.

LXXIII

Nézd, életem az az évszak, amelyben
Pár rőt-levél (vagy az se) leng, a tar
Fák ágai reszketnek a hidegben:
Dúlt kórusukban nem zeng drága dal.

Bennem már csak az a homály dereng,
Mely alkony után sápad nyugaton
S amelyet lassan, feketén beleng
Az éj, a fél-halál, a nyugalom.

Bennem már csak az a kis láng lidérclik,
Mely ifjúsága hamván haldokol,
Mint ravatalon, amelyen kivégzik:
Amiből kelt, vissza abba omol.

Ezt látva, csak erősödik szerelmed,
Hogy szeresd azt, aki maholnap elmegy.

LXXV

Az vagy nekem, mint testnek a kenyér
S tavaszi zápor fűszere a földnek;
Lelkem miattad örök harcban él,
Mint fösvény, kit pénze gondja öl meg;

Csupa fény és boldogság büszke elmém,
Majd fél: az idő ellop, eltemet;
Csak az enyém légy, néha azt szeretném,
Majd, hogy a világ lássa kincsemet;

Arcod varázsa csordultig betölt
S egy pillantásodért is sorvadok;
Nincs más, nem is akarok más gyönyört,
Csak amit tőled kaptam s még kapok.

Koldus-szegény királyi gazdagon,
Részeg vagyok és mindig szomjazom.

I

A gyönyörűt szaporítani vágyunk,
Hogy így örökké rózsáljon a Szép,
S emlékét, ha hull érettebb virágunk,
Őrizhesse a zsenge ivadék:

De te, saját fényszemed rabja, rőzsét
Lángodra tápnak: önmagad dobod,
Ínségbe fojtva, ami csupa bőség
Mézed ürme, te, önnön gyilkosod.

Te, aki a világ friss dísze vagy
S a víg tavasz előtt még csak herold,
Bimbódba temeted tartalmadat
S, édes vadóc, fukaron tékozolsz.

Szánj meg; szűnj külső jusst habzsolni: másképp
Megeszitek, a sír s te, a világét.

CLIV

Aludt a szerelem kis istene,
Ledőlve szívgyújtó fáklyája mellett;
Szűzfogadalmas nimfák serege
Táncolt arra; s lánykezével a legszebb

Megragadta a tüzet, mely nehéz
Lánggal gyúlt már légió szíven át,
S így lefegyverezte egy szűzi kéz
A forró vágyak alvó hadnagyát.

Majd tüzét hűs forrásba dobta; és
Örök hév lepte annak habjait:
Csodafürdő, betegnek üdülés
Vize ma is; de, úrnőm rabja, itt

Én csak tovább gyötrődöm, intelemnek:
A vágy vizet fűt, víz nem hűt szerelmet.

Szeretem! vagy mégsem?

2010. ápr. 25. 18:07 - írta Morkunka

Szokás szerint össze vagyok zavarodva...Ugye próbálom túltenni magam Tamáson és Petin ami kisebb nagyobb sikerrel össze is jön.

Van egy fiú (akit szintén Tamásnak hívnak) akivel régebb óta MSNen beszélgetek. Nagyon kedves és szimpatikus és tök jól elvagyok vele. Sok mindent meg tudok beszélni vele és élvezem és várom hogy beszéljünk.

Szóval csütörtökön fogok vele először találkozni de nekem fogalmam sincs arról, hogy tetszik-e vagy sem vagy h esetleg szeretem.

Várom, hogy beszélhessünk de nem mindig. Nagyon jól esett mikor azt mondta tetszem neki és boldog lettem a gondolattól. Szeretnék vele találkozni de félek attól, hogy nem akarok tőle semmit.

Mindig elképzelem ahogy összebújunk vagy valami és hogy is mondjam...az érzés...kellemes de semmi több...Vagy elképzelem ahogy megbeszéljük a problémáinkat és hogy milyen jó neki kiöntenem a szívem...

Tudom, hogy ez nem szerelem...De akkor mégis mi????????????

Felejteni

2010. ápr. 23. 16:37 - írta Morkunka

Hát nem tudom mit mondhatnék...Saját magamat nem értem. Az érzéseim olyan kuszák mint még soha életemben.

Persze két dolgot még mindig tisztán érzek...

Iszonyatosan szomorú vagyok mert Tamás nem jött el a teaházba pedig megígérte és ma reggel odajött bocsánatot kérni. Azt mondta "bocs de valami nagyon összejött"...Na ez most mit jelent? Mert én totál úgy értelmeztem, hogy "Bocs, de sikerült végre becsajoznom"...
Ja és teljesen le voltam blokkolva és legszívesebben elbőgtem volna magam...

Persze a másik érzés a szerelem ami tiszta bennem...De legalább ne lenne ilyen bonyolult...
Szeretem Tamást de abban is teljesen biztos vagyok, hogy Peti sem közömbös...sajnos nem.
Ma francián a tanár ilyet szól neki( mert csak mi ketten voltunk órán) hogy: "dicsérd már meg Peti a Vikit...Mindig olyan csinos nem?" erre ő: "De igen tényleg csinos...De ezt ő is tudja..."

Éreztem hogy totál piros leszek és a szívem hevesen kezd verni. Nem mertem ránézni de éreztem, hogy néz engem.

Szerintetek ilyenkor mi van? Mégis mit kéne csinálnom? Mert szerintem baromi gyorsan ki kéne verni a fejemből mind a két srácot mert a vak is látja, hogy nem akarnak tőlem semmit...

SZERETEM

2010. ápr. 21. 19:23 - írta Morkunka

Furcsa, hogy egyszerre tudok boldog és boldogtalan lenni ugyanaz az ember miatt...
Boldog vagyok mert végre újra úgy érzem, hogy élek és nem csak egy fekete lyuk vagyok, viszont nem tudom, hogy én mit jelentek neki...Ráadásul lehet, hogy az egyik barátnőmnek is tetszik csak, hogy még bonyolultabb legyen az ügy...

Ja és alig egy hónapja az a barátnőm tetszett neki...Viszont mostanában meg folyton engem néz még ha az a bnőm is beszél hozzá....

áhhh...........én már semmit sem értek...Valahogy rá kéne jönnöm a dolgokra különben be fogok dilizni...XD

Oké...lehet, hogy már az vagyok...de csak egy kicsit...De a művész lelkek mindig "hibbantak" egy kicsit...Attól lesz művészi...

Asszem eltértem a tárgytól...

Szóval újra szerelmes vagyok...Találtam valakit akivel tök jól megértjük egymást és istenem...Olyan aranyos szemei vannak...Mintha mindig viccet mesélnének a szemei..Ügyesen rajzol és Depressziót hallgat...ISTENEM

Meg kell szerezzem.....

SZERETEM

Blog

2010. ápr. 18. 19:46 - írta Morkunka

Sziasztok!

Szeretném veletek megosztani a többi blogomat. Ha esetleg kedvetek van olvasgatni a műveimet.

Sztáros:

TH: http://lara.blogzona.hu/

AFC:http://afcsztori.blogzona.hu/ (igaz ezt már befejeztem de előröl el tudjátok olvasni ha érdekel.)

Vámpíros, természetfeletti:

http://esetlegszerelem.blogzona.hu/

http://emili.blogzona.hu/

Remélem, hogy majd örömötöket lelitek bennük!!!! Olvassátok, én szeretettel adom! :)

Egy lány aki nem a szívére hallgatott

2010. ápr. 11. 16:04 - írta Morkunka

Hali! Szóval éppen a gép előtt ültem mikor a gondolataim megrohamoztak. Egyszer csak megfogalmazódott bennem egy rövidke, szomorú történet és arra gondoltam, hogy megosztom veletek! Remélem, hogy tetszeni fog...

********************************************************************************

 

Egyedül vagyok...Igen ezt az egyet tisztán érzem. Minden más zavaros a fejemben, ahogy egyedül állok a háztól nem messze fekvő erdő közepén. A szemem csukva van. A hajamba éppen belekap egy lágy őszi fuvallat ami biztos jó messzire viszi az illatom...Egy pillanatra libabőrös lettem, hiszen csak egy pizsoma van rajtam, még csak zoknit sem húztam a nagy kapkodásban...

Igen...Annyira elárasztottak a zavaros gondolataim, hogy nem tudtam elaludni így az éjszaka közepén kirohantam a házból. Azt hittem így egyszerűbb lesz elfelejtenem a dolgokat...Hát tévedtem.Ugyanannyira össze voltam zavarodva mint bezárva a szobámba.

A lábammal éreztem, hogy a föld még mindig nedves a három nappal ezelőtti esőzéstől és a föld bement a lábujjaim közé. Egyre jobban fáztam, a szél is feltámadt és a felhők kezdték eltakarni a teliholdat, így megfosztottak attól a kevéske kis fénytől is ami beszivárgott a fákon keresztül.

A szívem megállás nélkül püfölte a bordáimat, egyszerűen képtelen volt lenyugodni. Minden testrészem remegett a félelemtől. Tudnom kellett volna, hogy valami nem stimmel vele.Annyira más volt. Annyira tökéletes...túlságosan is. Nem kellett volna ennyire megbíznom benne. De hát mi mást tehettem volna, mikor megigézett a szemeivel. Elvarázsoltak. Egy másik világba kerültem mikor a szemeibe néztem. Egy olyan világba ahol csak ő és én voltunk.

De aztán olyat kellett látnom amit nem akartam és a látvány még most is bevillan mint valami fénykép. Folyamatosan a szemem előtt lebeg hiába akarom elűzni, hiába jöttem ki az erdőbe...Talán itt az erdőben még veszélyesebb. Itt még jobban veszélyben vagyok mint a szobámban. Itt még kiszolgáltatottabb vagyok egy olyan valaminek mint ő. Egyáltalán mi ő? Ilyen nem létezhet...Ezek csak a mesékben és regényekben fordulhatnak elő. A való világban ilyen nincs...Vagy lehet, hogy egy őrülttel van dolgom aki azt képzeli magáról, hogy vámpír? Lehet, hogy őrült és ezért gyilkolja az embereket? Vagy lehet, hogy én bolondultam meg és az egészet csak képzeltem?

Nem, az nem lehet...Túlságosan is valóságos volt ahhoz, hogy csak álom legyen...Ahogy éppen szerencsétlen lány nyakába vájja a fogait és úgy szívja a vérét mintha az valami fura mámorral töltené őt el.

A sikításom még mindig a torkomban ég. És az ő arca amikor ijedten eldobja a lány élettelen testét, egyenesen a közeli patakba. Még mindig érzem a lábaimban azokat a nehéz sziklákat amik nem engedték, hogy rögtön futásnak eredjek. Minden egyes szavára emlékszem ahogy reménykedve közelebb lép.

-Ezt nem kellett volna látnod...Később akartam elmondani...-mondta. A hangja olyan tisztán csengett az emlékeimben mintha még most is mellettem állna és most mondaná.

Nem tudtam neki válaszolni. Ugyanannyira össze voltam zavarodva mint most. Ugyanannyira nem értettem az egészből semmit.

Mégis miért kellett éppen ott kirándulnom ahol ő éppen öl? Mégis miért kellett egyáltalán megismerkednem vele? Miért gondoltam úgy, hogy majd én pátyolgatom a fura új diákot?

-Emili, kérlek hallgass végig!-esedezett.

-Ne gyere a közelembe!-visítottam és elrohantam. Otthagytam és egészen hazáig futottam. Apám persze nem értette mi bajom van mikor bezárkóztam a szobámba. Egészen estig egy sarokban gubbasztottam majd úgy döntöttem megpróbálok elaludni, de nem sikerült így kiszöktem az ablakomon és befutottam ide ahol éppen állok.

Egy újabb fuvallat kapott bele a hajamba, de ez már sokkal hidegebb volt mint az előző. A szőrszálak a karomon az égbe meredtek és a karomat reflexszerűen magam köré fontam.

Tudtam, hogy be kéne mennem különben bajom lesz, de nem akartam újra a szobámban rostokolni.

Persze magam előtt nem tagadhatom le, hogy miért is vagyok itt. Látni akartam.Még akkor is ha ezzel veszélybe sodrom a saját életem. Arra vágytam, hogy itt legyen és kiderüljön, hogy csak álmodtam és Dávid nem vámpír hanem ember. Egy teljesen átlagos fiú aki úgy érez irántam ahogy én ő iránta.

De vajon mi lesz ha nem így van? Mi lesz ha csakugyan idejön, de nem ember? Mi lesz ha egy vérszomjas vámpír aki azért édesgetett magához, hogy megöljön...Hogy kiszívja a vérem pont mint annak a szerencsétlen kislánynak.

Nem, az nem lehet. Ennyire nem tudok félreismerni senkit ha ember ha nem. Ennyire nem tudja megjátszani magát. És vajon rossz ember-e az aki megment engem az olyanoktól akik folyton megvertek engem. Tesz-e ilyet olyan aki meg akar ölni?

A gondolataim egyre csak száguldottak a fejemben míg újabb, sokkal erősebb szél kapott a hajamba és a ruhámba. Éreztem, hogy a lábaim már kővé fagytak és a többi végtagom is kezd a lábaim sorsára jutni.

De valami más érzés is elkapott. Sokkal rosszabb érzés. A széllel nem csak a hideg jött meg...Nem...most már nem voltam egyedül. Éreztem, hogy valaki figyel. Az ösztöneim rögtön azt súgták, hogy fussak de a szívem marasztalt. Szerelmes voltam. Szerelmes és ezt még az ösztönök sem tudták elfojtani bennem.

Kinyitottam a szemem és körbeforogtam hátha látok valamit. Reménytelen...Túl sötét van ahhoz, hogy bármit/bárkit is láthassak. Tudtam, hogy ő viszont lát engem, tisztán minden egyes mozdulatomat. Hallja minden egyes levegővételem és minden egyes szívdobbanásom.

-Gyere elő...Úgy ölj meg, hogy lássalak!-mondtam. Nem kiabáltam, úgy beszéltem mintha velem szemben állna. Tudtam, hogy hallja.

-Soha nem bántanálak!-szólt egy gyengéd hang a hátam mögül. A szívem felgyorsult és nem mertem megfordulni.

-Mégis mit akarsz tőlem?-kérdeztem de a hangom elcsuklott a félelemtől.-Egyáltalán mi vagy te?

-Tudod nagyon jól, hogy mi vagyok...Később akartam elmondani. Azt akartam, hogy bízz bennem mikor elmondom a titkom.

-Mégis miért?

-Emili...-suttogta és hitelen előttem állt.-Te vagy az első ember aki közel merészkedett hozzám. Nem akartalak elengedni. Ahhoz túlságosan is fontos vagy nekem.

-Ez mégis mit jelent?-kérdeztem és egy lépést hátráltam.

-Baromira önző vagyok tudom...De nem akarlak elengedni...-félhomályba láttam, hogy megcsóválja a fejét.-Nekem is pont egy emberbe kell beleszeretnem...-nevetett fel keserűen. Szédülni kezdtem. Az erdő forgott és egy fa sem akart a helyén maradni. A szavai a fejemben kavarogtak és a szívem meglódult mikor felfogtam az értelmét. Nem tudtam mit mondani csak álltam vele szemben. Folyamatosan azon járt a fejem, hogy szeret és én is szeretem de egy gyilkos...Egy gyilkos aki embereket öl...

-Én is szeretlek...-böktem ki végül. Közelebb lépett és a kezeit a derekamon éreztem.

-Nem szeretném ha félnél. Nem bántalak...Soha nem tenném...-motyogta miközben az arca felém közelített. A szívem a félelemtől és a szerelemtől is egyre gyorsabban dobogott de hagytam, hogy az ajkait az enyémekre tapassza.

Nyelvével lágyan megnyalta az alsó ajkam én pedig visszacsókoltam. A kezeimet a nyaka köré fontam és olyan közel húztam magamhoz, hogy a mellkasunk összesimult. A nyelve az enyémmel játszott míg izmos karjaiba zárt. Törékeny virágszálnak éreztem magam. Féltem...Túlságosan is féltem ahhoz, hogy egy percnél is tovább maradjak. Szerettem. Jó volt vele csókolózni és örökké folytattam volna, de a szörnyeteg arca elnyomta a gyengéd fiút a fejemben.

Eltoltam magamtól. A kezemet a mellkasán hagytam és simogattam. Felnéztem az arcára, hogy még egyszer, utoljára láthassam.

-Van, hogy a józan ész igenis erősebb a szerelemnél...-mondtam miközben a szemébe néztem.

-Értem...-mondta. Újra lágy csókot lehelt a számra majd elengedett.-Én örökre téged foglak szeretni...-mondta miközben megsimogatta az arcom majd egyedül hagyott az erdőbe.A szívem majd meghasadt és erőtlenül estem össze a sötét és hideg erő közepén. Hagytam, hogy a fájdalom átjárjon és a könnyeim csurogni kezdjenek.

Versek 2. ( egy szomorú történet versben)

2010. ápr. 7. 18:08 - írta Morkunka

Előzetesnek szeretnék annyit hozzáfűzni az új versekhez, hogy ezeket akkor írtam mikor a nyár végén egy fiú összetörte a szívem. Hatalmasat csalódtam benne és ezt a sebet még néha ma is érzem...

Szóval ez a három vers igazából egy történet arról mikor összejöttünk majd, hogy mit tett velem az illető!

 

Egy balatoni este

Csodálatos este volt

Mikor a parton átkarolt.

A szívem csak úgy dörömbölt

Azt akartam megálljon az idő

Hogy a pillanat örök maradjon

És ott maradjunk a Balaton parton.

Egy balatoni este

Megtaláltam amit kerestem.

Régóta ott volt velem

De szívem csak most kelt életre,

Hatalmasra dagadt

És örökre velem marad!

 

Na ne mondd

Szeretnék repülni

Innen elmenekülni.

Nem akarlak többet látni

Közeledbe se kerülni.

Utállak mert átvertél,

Mert elhitetted, hogy szerettél.

Azt mondod az én hibám

Mert te soha nem hazudtál.

Na ne mond már nekem,

Hogy csak én hittem...

Ne ne mond már,

Hogy nem hazudtál.

Igen is sokat tettél,

Mindent elhitettél.

Fogtad a kezem és öleltél

És azt mondtad, hogy szerettél.

Na ne hitesd el azt,

Hogy csak én akartam.

Ne hitesd el velem

Hogy nem is kellettem.

Hazug szavad fáj,

Le, a mélybe ránt.

Nem tudok futni előled

Hiszen én még szeretlek!

Elegem van a hazugságokból

A hülye seggnyaló marhákból.

Azokból akik csak játszanak

És semmi mást nem akarnak.

Elmenekülni innen.

Ez az amit kérek.

Elmenekülni a világból

Mi csak egy ferde kép

Megtervezett darabokból.

A színjátékból elég

S ne hazudj a szemembe többé.

Ha azt érzed ahogy mondtad,

Állj elém és a szemembe mondjad,

Hogy soha többé nem akarsz.

Ne a haverjaidnak panaszkodj,

Hanem az én szemembe mondd!

 

Nézd mit tettél!

Saját világomba menekülök

A valós de hazug elöl.

Csapdák ezrei várnak

És mind engem akarnak.

Hazugság,fájdalom,csalódás,

Amiket mind te okoztál.

Bár ne léteznél

Vagy nem ismernél.

Bár mindent kitörölhetnék,

Bár mindent elfelejtenék.

A hozzád tartozó emlékek

Egy csettintésre eltűnnének.

Egy csalódás mi belém ég

S örökké velem él.

Mint egy névjegyet hordozom

S levonom a tanulságom.

Mennyivel könnyebb volna

Ha a szívem nem érted dobbanna...

Az egész világ más lenne

Ha nem érezném azt, hogy szeretlek.

Mondd miért tetted ezt velem?

Miért kellett, hogy így legyen?

Mégis miért nem kellettem?

Minden szavad azt súgta szeretsz,

Aztán benyögöd: " Bocs mégsem".

Hát ennyit a szerelemről

Hát ennyit az életemről

Az én kicsi, sérült szívecskémről...

Vágyak és álmok

2010. ápr. 6. 16:42 - írta Morkunka

Hú...Hát úgy éreztem, hogy muszáj veletek megosztanom azt, hogy mit akarok az élettől és, hogy mikre vágyom...Milyen álmokat dédelgetek meg ilyenek.

Először is tudnotok kell, hogy nagyon szeretek írni, de ezt gondolom észrevettétek a többi blogommal kapcsolatban...

1.

Szóval ez lenne az első, és egyik legfontosabb álmom...Hogy írónő legyek. Olyan írónő akinek a könyvét rengeteg ember megveszi és szereti. Megosztani velük egy olyan világot amit csakis az én agyam és kezem teremtett, egy világot ahol az történik amit én szeretnék. Egy szereplő életét, gondjait és vágyait és a megoldásaimmal esetleg segíteni másokon. Belevinni a saját gondolataimat és véleményemet és ezzel eljuttatni jó sok emberhez.

Örömet okozni azzal az embereknek, hogy a könyvemmel lehetőséget nyújtsak kiszakadni ebből a világból ami néha az agyunkra megy...Vagy elrepíteni egy természetfeletti világba és elgondolkoztatni ez embereket, hogy vajon létezhet-e amit én leírtam.

Megosztani a szenvedélyes szerelmet és csókok édes ízét másokkal. A szakítás fájdalmát vagy valakinek az elvesztésének fájdalmát...Átélni olyan dolgokat amik ránk is várhatnak az életben.

Fejleszteni az ember képzelőerejét és tágítani az érdeklődédi körét....

Azt hiszem ez az egyik leghőbb vágyam...És nem a pénz miatt...Hogy gazdag legyek vagy valami...Komolyan még a híresség sem olyan fontos (bár az valamennyire ige) , csak azt szeretném ha sokan szeretnék amit csinálok.

2.

Második vágyam...Azt hiszem aki szokta olvasni ezt a blogomat annak nem nehéz kitalálnia...

Persze, hogy az én Kismanómra vágyom. Rá és arra, hogy egyszer átöleljen és a karjába zárjon, hogy azt suttogja, hogy szeret.

Vagy csak egyszerűen, egyszer örülni annak, hogy válaszol egy levelemre...

Azt hiszem erről nem akarok többet írni mert már biztos a könyökötökön jön ki....

3.

azt hiszem a harmadik álmom az lenne, hogy találjak egy olyan barátnőt a ki teljes mértékben megért és nem ítélkezik a felett amit szeretek...

Ne értsetek félre van barátnőm, nem is egy, de olyan legeslegjobb nincs...olyan akinek bármit elmondhatok. Mondjuk lehet közrejátszik, hogy nem nagyon bírok meg az emberekben...

4.

Ez nem annyira fontos de azért jó lenne...

Sikeresen végigcsinálni a középsulit és utána elmenni valami egyetemre...

Pár, saját vers

2010. ápr. 4. 14:48 - írta Morkunka

Az Ő titkos pillantása!

Az ami a szemedben van

Az éltet minden nap.

Tudom minden  igaz,

A szem csak az igazat mondja.

Az a kis pillantás nekem mindenem

Ilyenkor újra élem az életem

És örülök, hogy Te vagy mellettem

Csak egy kacsintás és remeg mindenem

A Te titkos pillantásod

Minek jelentését csak én tudom

Életet lehel belém

Mikor úgy érzem mindenből elég

Csak nézz így rám

És nekem nem kell más!

Szeretnék álmodni

Álmodni szeretnék

De a valóság kísért...

Csak élni a máért

De ez semmit sem ér

A szerelem neked csak játék

Az hogy szeretlek nem is számít,

A két szép szemed elvakít,

És nem látom az igazságot

Nem látok át a hazugságon

És elhiszek minden marhaságot.

Én nem vagyok barbee baba

Amilyet egy kislány akar…

Vannak érzéseim, én tudok szeretni

És nem csak mással játszani…

Ajkam csókodért remeg

Édes, gyere csak közelebb

Hagy csókoljalak és öleljelek.

Nem egy csillag kell az égről

Nem várom, hogy megvédj mindentől

Szívem csak szívedért eped

Ajkam csókodért remeg.

Húzz nagyon közel magadhoz

Hisz tőled távol lenni nem akarok.

Gyerünk, mire vársz még?

Szívem rég tűzben ég.

Csak egy apró jelre várok

Hogy tudjam jó nyomon járok.

Mondj már valamit

Mert ez így megőrjít!

Szólj már a kedvemért

Bármit teszek a kedvedért,

Csak szólalj már meg,

Szívem érted remeg...

köszönet!

2010. ápr. 2. 14:05 - írta Morkunka

"Bár nem ismerlek téged, nem nevettem veled, nem sírtam veled, nem csókoltalak, én mégis szeretlek. Teljes szívemből szeretlek."

Szeretnék köszönetet mondani vicuska_th -nak!

Nem tudom, hogy ki olvassa az ő blogját (In the public eye) de én imádom. És nem csak a sztoriját hanem azt is mikor egy egy gondolatát szavakba önti nekünk...Az idézet is tőle van... Az idézetet pedig azért "csórtam" el mert szíven ütött. Olyan rólam és az én kismanómról szólna. Mintha én mondanám neki...

Valahogy mindig eltalálja hogy éppen min gondolkodok és ez nagyon jó. Sokszor választ ad nekem egy-egy kérdésemre, vagy éppen önbizalmat, hogy nem szabad feladnom a reményt és nem vagyok komplett hülye és nem vagyok egyedül az érzéseimmel. Sokszor ihletet ad és így én is tudok írni...

Szóval tényleg sok mindent köszönhetek neki még ha nem is olyan régóta olvasom a blogját.

Megtanított rá, hogy önmagamnak kell lenni,  felvállalni az érzéseimet és nem törődni mással. Megtanított, hogy igenis vannak még olyan emberek mint én. Olyanok akiknél az érzelmek, az őszinteség sokkal fontosabbak a pénznél, a kétszínűségnél a menőségnél. Sikerült neki elérni azt, hogy újra bízzak abban, hogy az a korosztály amibe én is beletartozom nem vadult el teljesen és igenis létezik még olyan ember akinek fontosak az érzelmek.

Hogy nem vagyok egyedül az érzéseimmel amik tombolnak bennem és, hogy bátran mondjam ki mert lehet, hogy más is pont erre vár...

Szóval nagyon köszönöm neked!!!!!

 

 

Nem hamis érzelmek hanem komoly, igaziak...

2010. ápr. 1. 19:50 - írta Morkunka

Néha jó lenne tudni, hogy miért is vannak az embernek érései. Főleg mikor azok csak szenvedést okoznak...

De mind1 igazából nem erről akarok írni...Most nem...Egyszerűen csak írni akarom ami éppen eszembe jut Xd Kíváncsi vagyok, hogy mi fog belőle kisülni.

Ma matekon eszembe jutott egy olyan jó gondolat és elfelejtettem. Ilyenkor baromi ideges tudok lenni. Pedig olyan jó kis gondolatmenet volt...Valami idézettel kezdődött asszem...várjunk, hogy is volt...

Áhh megvan!!!!!!!!!!!!!!(épp a dorkómra firkált kreálmányom olvasgattam XD)

"Fáj a létezése de fáj a létezés nélküle"

Igen, ez áll a dorkómon. Hogy miért pont ez? Mert igazán a szívemhez nőtt. Van valaki az életemben...Igen ő...az én kismanóm...Egyszerre érzem azt, hogy miért kell léteznie, hiszen soha nem lehet az enyém. Soha nem zárhat a karjaiba és soha nem csókolhat meg. Soha nem fogja azt mondani, hogy "szeretlek" és soha nem fogok neki csokit venni a szülinapjára.

És mégis...Én lennék a világ legmagányosabb embere ha nem létezne egy ilyen ember. Nem lennék boldog mert azt hinném, hogy az ideálom nem létezik...

A kedves mosolya, a gyönyörű szeme...Az "idióta" viselkedése a banda többi tagjával. A kedves szavai a rajongókhoz és persze az ahogy kifejezi az érzelmeit.

Nem tudom, hogy mit akarhatok tőle hiszen nem ismerem. Nem is mondom azt, hogy szerelmes vagyok mert ezt nem tudnám állítani...Inkább azt mondanám, hogy lelki társ. Egy olyan ember akinek a lelkére mindennél jobban vágyom...Egy ember akit bármi áron megismernék és mégis túl bátortalan vagyok, hogy írjak neki egy levelet iwiwen...

Egy ember aki soha nem fog megismerni és ha elmondanám neki azokat a sorokat amiket itt írok akkor tuti, hogy körberöhögne. Vagy ha nem akkor azt gondolná magában, hogy egy komplett bolond vagyok. Nem hinné el, hogy csak egy lány vagyok, egy lány komoly érzésekkel iránta...Azt képzelné, hogy egy újabb rajongó vagyok aki azt akarja, hogy elmondhassa, hogy összejött vele.

Pedig nem így van...

Bár nem is értem, hogy én ezt most minek próbálom bizonygatni hiszen semmi esély rá, hogy véletlen elolvassa ezt a bejegyzést...